Péternek (46éves) két éve agyvérzés miatt a bal oldala béna. Az agyvérzést megelőzően nagyon aktív életet élt, verseket írt, zenélt. Intelligens, jó humorú, igazi társasági ember volt. Betegsége miatt felesége elvált tőle, 70éves édesanyja vette magához, aki egy kis településen él. Péter bottal, nehezen közlekedik, a bal kezét nem tudja használni. Ingerlékeny, mogorva, semmi nem jó neki. Bántó megjegyzéseivel mindenkit, de leginkább az édesanyját bántja. Ellátásában segítséget kért édesanyja, mert belefáradt, hogy akármit csinál, fiának semmi sem tetszik.
Beszélgessen el az édesanyjával! A beszélgetés során az alábbi témakörökre térjen ki:
- önmagunkról kialakított kép, képességeink, korlátaink
- megfelelő önismeret
- akaraterő
- érzelmi stabilitás
- kapcsolatfelvétel, társas kapcsolatok kialakítása
- veszteség, agresszió, hangulatváltozások
- segítő beszélgetés
Ahhoz, hogy segíteni tudjunk az agyvérzésen átesett férfin és az őt gondozó Édesanyán, előbb meg kell értenünk pár dolgot. S ha megértettük, akkor át tudjuk azt adni az idős Édesanyának, aki akkor már tudatos segítséget jelenthet a fiának.
Meg kell, ismerjük fogyatékosság utáni lelki terhek mibenlétét, azok feldolgozását, és jelentőségét.
Nézzünk először egy kis áttekintést:
Az emberi életet érő károsodásokkal, fogyatékosságokkal a különböző korok emberei sokat küszködtek. Az emberi élet ilyen eltéréseire nagyon különbözőképpen és időről időre szélsőségesen reagáltak. “A fogyatékos emberek talányt jelentenek a társadalom szemében. Puszta létük is számtalan megválaszolatlannak tűnő kérdést vet fel. Nehéz meglátni életük értelmét. Életük gyakran meddőnek és haszontalannak tűnik. Jól szervezett, bonyolult szerkezetű társadalmunk csupán gazdasági tehernek tekinti őket. A károsodott, fogyatékos ember csupán létével előidézhetett segítséget, támogatást, de kizárást, elutasítást, leértékelést is, egészen az elpusztításig.
Amint az ember a betegség által félelemmel járó válsághelyzetbe kerül, amelyből, önerőből képtelen kitörni, úgy a károsodott ember helyzete, sőt környezetének helyzete is válsághelyzet, melynek feloldására nem ritkán külső segítségre van szüksége.
Az agyvérzést követően a beteg helyzete a környező szociális mezőben egyértelműen hátrányosan változik. A rokkantság ténye, a mozgásteljesítmény romlása, az esetleges aphasia okozta kommunikációs zavar, a kísérő szomatikus komplikációk sora egyaránt negatív hatást gyakorolnak.
A csökkent mozgásképesség, majd ennek a következménye, a mássá levés tudata, a kiszolgáltatottság érzése megváltoztathatja a sérült személyiségét. Azaz romlanak a szellemi képességek, érzelmi instabilitás alakul ki, a szociális és morális elvek leépülhetnek és emlékezetzavarok is felléphetnek.
Nyomasztóan másnak érzi magát, mint környezetének tagjai., megváltozik a testsémája is; a bénult végtag test idegenné válik, szinte leválik a testvázlatról. A béna részt feleslegesnek, zavarónak érzi, ami sikertelenségének szimbólumává válik.
Kétségtelen, hogy súlyos lelki nehézségekkel megküzdeniük, amikor defektusukkal identifikálódniuk kell, illetve a feltűnően megváltozott testükkel alkalmazkodniuk kell a környezetükhöz. Az eközben ért kudarcokra sok esetben olyan reakciókkal válaszolnak, amelyek csak látszólagos megoldásokat jelentenek. Ez lehet a depresszió, vagy agresszív cselekedetek.
Ez az agresszió lehet önmaguk ellen irányuló, de több esetben a külvilág felé irányuló. Ez utóbbi szinte minden esetben azok ellen irányul, akik teljesen vétlenek. Az alacsonnyá vált kudarc tűrőképesség miatt a támadások céljává a közvetlen környezetben élők, a különben szeretett, tisztelt és nagyra becsült családtagok állnak. Jelen esetben az idős édesanya.
A beteg szociális veszteségek sorát szenvedi el. Korábbi - családi, munkahelyi, társasági - szerepeinek képtelen megfelelni, frusztrálódik. Érzelmi megrázkódtatások sora éri. A mi betegünket is a felesége elhagyta. Érzelmileg instabil, nem talál értelmet az életében, üresnek kiraboltnak érzi létét.
Általánosan elfogadott felismerés, hogy az irreverzibilis testi sérülések rehabilitációja, mely a társadalomba való kreatív jellegű újra beilleszkedésre irányul, csak abban az esetben lehet eredményes, ha a rokkant egész személyét készítjük fel a minden tekintetben új életre. Az a szemléletváltozás, mely szerint nem a betegséget, hanem a beteg és/vagy sérült embert szükséges gyógyítani és a társadalomba visszavezetni, egyúttal a pszichológiai ténykedések jelentőségét is kihangsúlyozza.
Tapasztalat, hogy a sérülést követően a beteg érdeklődés középpontjába kizárólagos jelleggel a károsodott testrész, vagy /és a károsodott funkció áll. Az érdeklődés beszűkülése, érzelmi kiegyensúlyozatlanság, melyet egyénenként különböző ideig tartó depressziós, állapot előz meg. A sérült mentális vezetése létfontosságú kérdés, hiszen a súlyos trauma és annak a következményei gyökeres személyiségváltozást vonnak maguk után.
Természetesen az érzelmi ingadozások semlegesítése, az állapot racionális tudomásulvétele új érték- és célrendszerek kialakítása az agyvérzésen átesettek számára roppant nagy, olykor megoldhatatlan feladatot jelent. Az átmeneti indítékszegénység feloldásával olyan rehabilitációs motiváltságot kell kialakítani, mely biztosítja majd a hosszú hónapokig, akár több évig is elhúzódó kezelési eljárások során az agyvérzésen átesett emberek spontán aktivitását és egyúttal lehetővé teszi a közösen kitűzött rehabilitációs cél elérését.
A traumaélmény feldolgozása a gyász feldolgozásának a lépéseit követi. Ennek a folyamatnak megvannak azok a jól elkülöníthető szakaszai, amelyeket sajnos végig kell szenvednünk a gyógyuláshoz. Ugyanúgy, mint egy csonttörésnél, ezt a folyamatot sem tudjuk felgyorsítani azzal, hogy "nem foglalkozunk vele állandóan". A csontot is helyére kell tenni, rögzíteni kell és várni kell, amíg meggyógyul. Csodálatos módon testünk nem csak a csont "összeforrasztására" képes, hanem szellemi, lelki sérüléseink
2. Kontrollált szakasz. (Mintha mással történne mindez, a valóság ködös, álomszerű. Mire felébredek,
minden rendben lesz.)
3. Bűntudat szakasza (Az okok, a "hibás" személy keresése, önvád. "Ha — volna" típusú gondolatok:
"Ha előbb észreveszem, hogy ...",
4. Gyászreakció szakasza (Intenzív érzelmek, mellkasi szorítás, szédülés, sírás, zokogás, álmatlanság )
személy, az alkohol, a történtek "igazságtalansága", Isten. Bárki)
6. Belenyugvás/elfogadás (A küzdelem érzésének enyhülése, csökkenése, elmúlása jellemzi. A
gyászoló lassan elkezd érdeklődni a külvilág iránt.)
A gyászt akkor tekinthetjük feldolgozottnak, ha az adaptációra jellemző jegyek együttesen fennállnak, tehát, ha a gyászoló az elhunyt emlékével (jelen esetben betegségével) együtt képessé válik az élet adaptív folytatására.
A sérültet a mozgásgyakorlatok és a mindennapi élet ráébresztik arra, hogy képességei megváltoztak, teljesítőkészsége jelentősen csökkent, mozgása nehézkes, és rádöbben arra, hogy a sérülése előtt könnyedén végzett feladatokat képtelen elvégezni.
A valóság feladja a leckét: át kell értékelnie önmagáról kialakított véleményét, énképét és identifikálódnia kell rokkant állapotával. Amennyiben mindehhez nem kap, kellő támogatást, könnyen előfordulhat, hogy az átélt frusztrációk hatására személyiségátalakulása megreked, vagy az állapottal való azonosulása nem kellő szintű lesz.
Nemzetközi kimutatások adatai szerint a rehabilitációs intézet elhagyása után a családi közösségbe visszatért harántsérültek csaknem mindegyike úgynevezett hazatérési traumákat szenvedett, mely annak következménye volt, hogy a közvetlen környezet nem volt kellőképpen felkészítve a rokkant fogadására.
A fogyatékossági bélyeget hordozó ember jelenléte ugyanis szorongást kelthet az ép emberekben. E szorongás forrásai:
- alaklélektani ok: feszültséget kelt bennünk a bénult test, megváltozott mozgás látványa
- sérült ember iránti szociális magatartás bizonytalansága: pl. az ép ember nem tudja, hogy észrevegye-e a másik testi hibáját vagy sem, stb.
- megrendül az az érzése, hogy biztonságban van: szembesül azzal a ténnyel az ép egyén, hogy ő is lehetett volna, illetve bármikor lehet egy ilyen csapás áldozata
- sérült családtagjainak szorongást keltő lehet, hogy a családtagjuk állapotáért ők is felelősek
Ezért döntő jelentőségűek azok a családterápiák, melyek során a sérült családtag megváltozott teljesítőképességéről, az új állapot potenciális lehetőségeiről kapnak információkat a hozzátartozók.
Az a tény, hogy hazánkban a hazatértek 52%-a nem végez otthon testedzést, és a hemiplégiások több mint 62%-a rosszul értelmezett szégyenérzet miatt nem jár társaságba, azt a gyanút valószínűsíti, hogy a családba való visszatérés vagy nem volt kellőképpen előkészítve, vagy a felkészítés ellenére valamelyik fél hibájából zavarok támadtak.
A családi közösségbe való visszatérésnek azért kell nagy jelentőséget tulajdonítani, mert az elvárások és feladatok egyensúlyán alapuló családi reintegráció fontos előszakaszt, képez a tágabb értelemben vett társadalmi újra beilleszkedéshez. Az ép családtagok ugyanis bizonyos értelemben olyan csoportot képviselnek, mely véleményével, beállítottságával módosíthatja a sérült magatartásformáit. Értékítéleteik jelentős hatással vannak a rokkant énképének formálására és verbális vagy metakommunikatív megnyilvánulásaik irányt szabhatnak a tágabb szociális struktúrákkal való kapcsolatok kialakulásában.
A hemiplégek megváltozott testképpel, bizonytalanul beállított önértékeléssel gyakorta ambivalencia konfliktust átélve, szorongással közelednek az ép emberek társadalma felé, így náluk a feldolgozatlan frusztrációk lehetősége jelentősen megnövekszik.
Fontos az önbecsülés megőrzése. Vegyen részt saját ellátásában, használjuk ki az épen maradt funkciókat. Ne tegyünk meg a beteg helyett semmit, amit ő is meg tud tenni. Fontos, hogy önállósodási törekvéseiben ne hagyjuk egyedül a beteget, érezze, hogy értékeljük és elismerjük igyekezetét.
A mozgásfogyatékosok személyiségének alakulásának fontos szempontjai:
- hogyan viszonyul a beteg megváltozott testsémájához, miként tud identifikálódni rokkant állapotával.
- a környezet hogyan viszonyul a megváltozott szituációhoz a normális életben.
- és e kettőnek a kombinációja; hogyan dolgozza fel a beteg környezete véleményét. Mi a hatása környezetének értékítélete a rokkantra
Az emberi test a legfontosabb „énközeli” objektuma az embernek. Ennek a deformitása, bénulása, mozgásának korlátozása súlyos traumatikus élmény. Ez a más lét a környezet reagálásaiban is tükröződik. Cél az, hogy a rokkant ember belsőleg függetleníteni tudja a magát a környezete negatív véleményétől.
Az emberi pszichikum nem csupán elszenvedi a fogyatékos állapotot, hanem egyensúlyteremtő és önszabályozó képességénél fogva képes olyan egyensúlyi helyzetet teremteni, hogy szubjektív elégedettség, harmonikus énkép jöjjön létre.
A fogyatékos tehát nemcsak azért ember, mert pszichikus funkcióinak egyensúlyteremtő képességében egy általános emberi vonás nyilvánul meg, hanem azért is, mert ezzel a képességével létre tudja hozni belső harmóniáját, külvilághoz való alkalmazkodását.
Az agyvérzésen átesett emberek sok mindent elveszthetnek, ami az életben szép, értékes és fontos, de mindent elveszthetnek az aktivitás, az önállósulási szándék, kompetenciaigény hiányában.
